Sonntag, 19. Februar 2012

Gnocchi


Hozzávalók:

1 kg lisztes burgonya

1 tojás
csipetnyi sütőpor
15-20 dkg liszt


Burgonyát héjában megfőzni és még melegen lehámozni. Munkafelületet vastagon megszórni liszttel és a burgonya nyomóval áttörni a még meleg burgonyát. Közepére kis mélyedést készíteni és beleütni a tojást, hozzáadni a sütőport és sót. Lisztezett kézzel összegyúrni úgy, hogy közben mindig lisztezni a kezet. Addig gyúrni, míg a tészta már nem ragad. 2 cm vastagságúra sodorni és kb. 3 cm hosszúságura vágni. Lisztbe forgatni. (Minél kevesebb lisztet vesz fel annál lazább lesz a gnocchi). Egy villával kicsit megnyomni. Lobogó sós vízbe csak annyi gnocchit tenni, hogy a víz még tovább forrjon. Ahogy feljön leszűrni és tetszés szerinti szósszal tálalni.

Gyors paradicsom szósz

Hozzávalók:

3/4 kg érett paradicsom héj nélkül
3 ek olíva olaj
1 nagy fokhagyma gerezd
1 csokor bazsalikom
frissen reszelt parmezán

Paradicsomot felezni és erősen összenyomni, hogy a magja és a leve is kijöjjön. Utána felaprítani. Olajat felforrósítani és a fokhagymát addig sütni, míg megpirul. Hozzáadni a paradicsomot és 5-7 percig lassú tűzön főzni. Sóval és borssal ízesíteni. Végül apróra vágott bazsalikomot belekeverni. Gnocchira önteni és megszórni parmezánnal.

Zsályás vaj

Hozzávalók:

10 dkg vaj
8-10 zsálya aprítva
só, bors
frissen reszelt parmezán

Vajat felmelegíteni, zsályát beletenni és kb fél percig sütni. Sózni, borsozni. Gnocchira önteni és parmezánnal megszórni.

Alfredissimo

Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen

Related Posts with Thumbnails